Az I.sz. Bókay Gyermekklinika és a Bókay Gyermekklinika Alapítvány sokadik alkalommal szervezett diabéteszes betegei számára tábort. A tábor céljai között kiemelten szerepel az egy hetes, intenzív edukáció lehetősége. Ezen kívül fontos célunk az, hogy számos játékkal és sportaktivitással javítsuk ezen gyerekek kompetencia érzését. Nem utolsó sorban nagy segítséget jelent a táborozás ideje az otthonmaradó szülőknek, akik biztonságban tudva gyermeküket néhány napot pihenéssel tölthetnek.  A tábor szervezése során fontos szempont, hogy a diabétesz gondozásban résztvevő valamennyi szakember (csecsemő- és gyermekgyógyász, diabetológus, gyermekdiabetológus, gyermekgyógyász rezidensek, edukátor, dietetikus, pszichológus) jelen legyen, az éppen szükséges segítséget nyújtva a gyerekeknek.

 

Rövid beszámoló a tábori napokról:

 

  1. nap: A táborozó gyermekekkel hétfő reggel indultunk autóbusszal a Visegrád felé. A táborhelyen a beköltözést követően az első program a közös ebéd volt. Ebéd után a gyerekeket pszichológusunk segítségével 4 csoportra osztottuk, négy különböző színű sapkával jelölve a különböző csoportokat. Minden csoport vezetője egy fiatal gyermekgyógyász rezidens kolléga volt, ami jelentős biztonságot jelentett a tábor során. A gyerekek vacsoráig csapatépítő játékok formájában ismerkedtek csapattársaikkal. Vacsora után szabad játék, sport volt a program, illetve sötétedéskor éjszakai kalandtúrára indultunk az erdőbe.
  2. nap: Reggeli után a gyerekekkel gyalog túrával mentünk fel a visegrádi fellegvárba, ahol a gyönyörű kilátás mellett a középkor kultúrájába is betekintést nyertek. Szintén gyalogosan tértünk vissza a táborba ebédelni. A délutáni program során a középkorral való ismerkedés folytatódott, lovagi torna formájában a Salamon Toronynál. Ezt követően több csoportra osztva diabetológusaink tartottak edukációt a gyerekeknek. Vacsora után az edukációt játékos formában folytattuk: a csapatoknak activity játék során kellett egymásnak elmagyarázni, elmutogatni a diabétesz gondozással és a táborozással kapcsolatos fogalmakat.

  1. nap: Ezt a napot várták a legjobban a gyerekek, hiszen ezt szinte teljes egészében a leányfalui termál strandon töltöttük. A nagyon sok mozgás megtette a hatását a gyerekek vércukrára is, így alig várták a tízórait, az ebédet és az uzsonnát, melyeket szintén a strandon fogyasztottak el. Vacsora után mozi volt a program: a Wall-E című filmet tekintették meg a gyerekek, mellyel környezet-tudatosságukra és fogyasztási elképzeléseikre igyekeztünk hatást gyakorolni.
  1. nap: Komoly hangsúlyt fektetünk arra, hogy a táborozó gyermekek kulturális élményhez is jussanak, ezért délelőtt a visegrádi palota és várkert látogatása volt a program. A várkert nagyszerű terep volt ismét csapatépítő játékokhoz. Vacsora előtt ismét edukációt tartottunk, hangsúlyt fektetve a diabétesz kamaszkori pszichológiai és dietetikai szempontjaira. A csapatok zenés előadásokat készítettek elő az utolsó napra. Este tábortűz volt (az önkormányzattal egyeztetve), ahol – ahogy évek óta hagyományosan – kolleganőnk vezetésével közösen énekeltünk.
  1. nap: Délelőtt busszal a visegrádi bobpályára mentünk, ami hagyományosan szintén a tábor egyik leginkább várt programja. Néhány vállalkozó gyermekkel megmásztuk a Zsitvay kilátót is, ahonnan a Dunakanyar egyik legszebb panorámája nyílik. A délutáni program népdaléneklés, hangszerbemutató és magyar táncház volt, élő népzenével. Este a csapatok bemutatták rövid zenei produkciójukat, amire egész héten készültek. Az előadások alapja Jancsi és Juliska története volt, négy különböző stílusban előadva. A tábor elmaradhatatlan és nagyon várt része a táborzárás és oklevél osztás, búcsúzással, értékeléssel és jutalmazással.
  1. nap: Szombaton reggeli után hazatértünk Budapestre. A táborban a fentieken kívül folyamatosan rendelkezésre álló sporteszközökkel mindennapos sportaktivitást biztosítottunk a gyerekeknek. A lehetőségek között szerepelt pingpong, tollaslabda, foci, trambulin, lengőtenisz. A tábornak folyamatosan keretet adott a pszichológusunk  által biztosított szakmai háttér. A gyerekek rendelkezésére állt egy csendes sátor is, ahol alkalmuk volt a tábor nyüzsgéséből kicsit visszahúzódni, ha szükségét érezték.

Diabétesszel élő gyermekek táboroztatása esetén az egyik központi elem mindig az étkezés, ami egyben az edukáció egyik közvetlen lehetőségét is jelenti. A gyermekek és kísérők a táborhelytől minden nap diabéteszes és gluténmentes diétás étkezést kaptak. Napi 3 főétkezés mellett 3 kisétkezés szerepelt az étkeztetésben, kifejezetten jó minőségben és megbízható szénhidrát tartalommal. A tábori étkezés összeállítását dietetikusunk segítette.

A diabéteszes gyermekek biztonságát a táborban folyamatosan jelenlévő szakápolóink biztosították, akik nappali és éjszakai műszakban is naponta 8-szor mérték a vércukor értékeket, felügyelték az inzulin beadást, cserélték a pumpa kanülöket, figyeltek a szenzor kalibrálásokra. Az általuk végzett hatalmas munkát a mintegy 2000 vércukor méréssel tudjuk jellemezni. Táborunk az anyagcserekisiklások kezelésére is felkészült, amire idén szerencsére nem volt szükség.

 

A táborozás lehetőségét az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány biztosította. Emellett hálásan köszönjük a dm Kft-nek, a Tesco vecsési telephelyének, az Auchan Magyarország Kft-nek és az Asix Distribution Kft-nek, hogy adományaikkal hozzájárultak a tábor megvalósulásához!

 
 
 
 
 
 
————————————
„Egy kicsit a Kicsiknek”
Bókay Gyermekklinikáért Közhasznú Alapítvány
http://bokaygyermekklinika.hu/
Bankszámlaszám: 10403387-00031000-00000008
Adószám: 18222432-1-42