Tavaly nem volt lehetőségünk, ezért az idei Tour de Bókayn emlékeztünk meg arról is, hogy a Bókay Gyermekklinikáért Közhasznú Alapítvány tavaly ünnepelte fennállásának 10 éves évfordulóját. Az Alapítvány egy évtizede alatt a legkülönfélébb módokon segítette és támogatta a Semmelweis Egyetem I. Sz. Bókay Gyermekklinikáját, legyen szó az ott gyógyuló gyermekekről, infrastrukturális fejlesztésekről vagy a dolgozók továbbképzéséről.
A 7. Tour de Bókayn így ezt az egy évtizedet is megünnepeltük, összekötve a hagyományt, a jótékonykodást és a sportot a Bókay Gyermekklinikán gyógyuló gyermekekért.
Idén is a rendezvényhez kapcsolódva zajlott a klinika koraszülött osztályának szokásos éves találkozója, a PIC-NIC is, ahol a koraszülött gyerekek és szüleik újra találkozhattak a nővérekkel, orvosokkal, megoszthatták egymással tapasztalataikat. Számukra “A te hangodat ismerem” Alapítvány munkatársai zenés foglalkozást tartottak, ahol a szülők és gyerekek közösen énekeltek.
Fővédnökök: Dr. Szabó Attila, az I. Sz. Bókay Gyermekklinika igazgatója
Szaniszló Sándor, Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre polgármestere
Hálásan köszönjük támogatóinknak, akik segítettek abban, hogy a rendezvény létrejöhessen!
TÁMOGATÓK:
Bókay Gyermekklinikáért Közhasznú Alapítvány
Semmelweis Egyetem I. Sz. (BÓKAY) Gyermekgyógyászati Klinika
Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata
Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt. és Városgazda Utánpótlás Akadémia
Egészségügyi felügyelet- mentő kíséret
Harmónia Víz
Soroksári Decathlon
Instruktor Öntevékeny Csoport
Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány
Träning
4seasons Síiskola
18. kerületi Rendőrség
Bókay Kalandpark
Bátor Tábor Alapítvány
Peter Cerny Alapítvány – koraszülött mentőszolgálat
Magyar Vöröskereszt
Mélyforrás Közösség
Mesekocsi Színház
Ricsi Bohóc és a BumBum
Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány
Tomory Lajos Múzeum
Májbeteg Gyermekekért Alapítvány
Szurikáta Alapítvány a Diabéteszes Gyerekekért
MENTA PRO Alapítvány
Sportos Cukorbetegek Egyesülete
Diab Ernyő Alapítvány
Szeretve Tanulni Egyesület
Legutóbbi hozzászólások